Rendszámtartományok hazánkban
                                                           

                                                      A rendszámtábla olyan hatósági jelzés, mely a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának tulajdonát képezi." (35/2000. (XI.30.) BM rendelet 45.§)


 Magyarországon jelenleg 6 karakter hosszúságú forgalmi rendszámok vannak használatban. Ezeket 1990 Augusztusában kezdték kiadni, leváltva a régi  AA 00-00 formátumot.

1990-ben került bevezetésre a jelenleg is használatos AAA-999 formátumú rendszám. 2004. május 1. óta  a rendszám bal szélén az Európai Unióra utaló kék sáv.  A közúti közlekedési szolgáltatást nyújtó járművek rendszáma sárga alapú - ez 2002 óta szükséges autóbuszokra is. Eleinte a buszok esetében egyszerűen megmaradt a betű-szám-kombináció, csak a fehér alapú rendszámot lecserélték ugyanolyan sárgára. 2003 óta ez a gyakorlat megszűnt és csak F-fel kezdődő rendszámok kerültek kiadásra, így teljesen új rendszámot kaptak az autóbuszok fehér-sárga csere esetén. (Ez igaz visszafelé is, sárgáról fehérre csere esetén.)                                
 

         
                          
  Sorozatrendszámok       Egyedi kiadások
  ÉV           Betü              Rendszám Testület/Cég
1990  A-D

 A régi AA 00-00
 lecserélésére
 időben függetlenül.
 
 RA-RB 00-00  Rendőrség
1991  RR 00-00  Büntetés végrehajtás
1992  HA 00-00  Honvédség
1994  E-00000 00  Elveszett rendszám pótlására, ideiglenes
1994  D, E  P-00000 00  Próbarendszám
1995  FA-FH, G  V-00000 00  Vámeljárás alatti gépjármű
1996  Z-00000 00  Export jármű ideiglenes rendszáma
1997  G  X-A 0000  Bérelhető jármű
1998  C-A 0000  Magyarországon élő külföldi állampolgárok járművei
1999  G , H  DT 00-00  Diplomata rendszám (kék alapon fehér)
2000  H  CK 99-00  Diplomáciai külföldi személyzet járművei  (fehér alapon
 piros)
2001  HC 99-99  Tiszteletbeli konzulok (fehér alapon piros)
2002  I  EAA-000 (EA-EC)  Taxik (sárga rendszám)
2003  I,  
 FI-FN, FP-FV (sárga)
 CD 99-99  Diplomáciai testület, az ország elhagyásával járó,
 gépkocsijai
2004  J (JDA-001-től EU-s)
 FI-FN, FP-FV (sárga)
 FIA-000  Tehergépkocsi, busz
2005  UAA-000  Rendszámköteles motorok
2006  K  XAA-000  Pótkocsik
2007  YAA-000  Lassújárművek (Fehér alapon piros)
2008  L  OT 00-00  Old Timer járművek
2009
2010
2011
2012  M




Rendszám csoportok

Az utolsó 'I' végű az ACI, az utolsó 'O' végű az ACO, az utolsó 'Q'-ra végződő rendszám az AWQ-999 volt. Azóta nem lehet I, O vagy Q a rendszám hárombetűs kombinációinak a végén (de kért rendszámok esetén igen), és Q a középső betű sem lehet. AQQ és AQW betűkombinációk viszont voltak. Ugyancsak volt motoroknál UCO és UDO, utánfutóknál pedig XAO sorozatban kiadva.

EAA … EDZ-123: Taxik rendszáma. Sárga alapon fekete karakterek – bérfuvarozás.

FIA … FZZ-123: Tehergépkocsik, kamionok rendszáma. Sárga alapon fekete karakterek – bérfuvarozás.

Xxx-123: Utánfutók rendszáma.

Uxx-123: Motorkerékpárok rendszáma; de ilyet kaphatnak azok is akiknek két darab B méretű rendszámra van szükségük (például USA-ból hozott autók).

Yxx-123: Lassú járművek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek.

M12 3456: Mezőgazdasági járművek rendszáma. Fehér alapon zöld karakterek.

CK 12-34: A konzuli testületek diplomáciai mentességet nem élvező tagjainak járművei. Fehér alapon piros karakterek. 

DT 12-34: A diplomáciai testületek hivatalos járművei. Kék alapon fehér karakterek.

HC 12-34: „Tiszteletbeli konzul” (Honorary Consul) titulust birtoklók járműveinek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek. (2004. július 1. óta újonnan nem adható ki ilyen.)

CD 12-34: A diplomáciai testületek járműveinek az ország végleges elhagyásával járó hazaszállítására használt járműveinek rendszámai. Fehér alapon fekete karakterek.

Hx 12-34: A Magyar Honvédség járműveinek rendszámai. (x = A, B, E, F, I, K, L, M, N, P, R, S, T, V, X)

MA 12-34: A Mentőszolgálat járműveinek rendszámai.

OT 12-34: Old-timer, azaz minősített veterán járművek rendszámai. Mindig fehér alapon magyar zászlós a bal oldali sáv, ennél a típusnál nem alkalmazzák az eurós kéket a 12 csillaggal!

RB 12-34: A Rendőrség járműveinek rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).

RR 0x-xx – RR 4x-xx: A Büntetés-végrehajtási szervezet járműveinek rendszámai.

RR 5x-xx – RR 9x-xx: A Vám- és Pénzügyőrség járműveinek rendszámai.

C-X 1234: külföldi állampolgárok Magyarországon üzemeltetett gépjárműveinek rendszámai. (2009. április 1-jétől újonnan nem adható ki ilyen)

X-A 1234, X-B 1234 és X-C 1234: Bérautó. (2004. július 1. óta újonnan nem adható ki ilyen)

E-12345: Ideiglenes rendszámtábla.

P-12345: Forgalmi vizsga nélkül, a vezető felelősségére használt járművek. („Próba”)

V-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Vámelőjegyzésben lévő járművek)

Z-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Magyarországról kivitelre szánt járművek)

Manapság már úgynevezett „egyedi rendszámok” is kérhetőek, az alábbi megkötésekkel:

Az első három karakter betű kell, hogy legyen

Az utolsó karakter szám kell, hogy legyen

A betűk után már csak számok következhetnek

A megtévesztő vagy félelemkeltésre alkalmas feliratokat elutasítják. (Például MAFIA, HEKUS, POLIC vagy ZSARU). A trágár vagy obszcén, valamint a nemiségre utaló kifejezésekhez sem járulnak hozzá (ezeket szériában sem adják ki).

                   

Foglalt rendszámsorok

Egyes rendszámsorozatokat cégek, intézmények megvásároltak, hogy járműveiket ezzel is megkülönböztessék.

AOA-330 Eredetileg Alba Volános buszoknak kiadott rendszám, de a buszok eladása miatt, már sok helyen láthatunk ilyet...

BMW-002 – BMW-232 BMW rendszámok. Eredetileg a magyarországi márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.

BPO-123 és BPI-123 A BKV Zrt autóbuszainak rendszámai. (A cég szokása szerint I=1; O=0. Tehát például a BPI-809-es forgalmi rendszámú busznak az azonosítója 18-09 és például a BPO-001-nek 00-01. )

FORD-01 – FORD-99: Magyarországi Ford márkakereskedők által (országos szinten) megrendelt rendszámok, ezen rendszámmal közlekedő Ford gépkocsik legtöbbje a márkakereskedők tulajdonában van (reklámcélokat szolgálnak).

GAZ-123: A Fővárosi Gázművek Rt. rendszámai.

GSM-900: Sugár András, a Westel 900 vezérigazgatójának szolgálati gépkocsiját ékesítette hosszú éveken át; pletykák szerint később (mielőtt távozott volna a cégtől) a TMH-001-re (T-Mobile Hungary) cserélte.

HAT-001 - HAT-009 A hat Reklámügynökség első 9 rendszáma.

HEL-001 - HEL-??? Az azóta megszűnt HÉLIKER RT. (később ZRT.) autói részére kiadva.

HPQ-123 A HP Magyarország (Hewlett-Packard/Compaq) járművei.

HTC-123 és HTE-123 A Magyar Telekom Nyrt. rendszámai. (de használnak már sorozatú rendszámokat is.) A "HTC" rövidítés: Hungarian TeleCom - innen indult a rendszámok megrendelése, a nagy számú gépkocsipark indokolta a folytatást, így jött a HTD-123 és a HTE-123 sorozat.

ICP-001 - ICP-100 Az azóta megszűnt Észak Magyarországi Innovációs Centrum Park Rt. /IC(P)/ Rt. autói részére kiadva.

IKR-123: az IKR Bábolna szolgálati gépkocsijai

KAA-001 – KAA-150 Ford Ka rendszámok. Eredetileg a magyarországi Ford márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.

MAK-123 Magyar Autóklub szervizautóinak a rendszámai.

MCD-123 A McDonald's Magyarország gépjárművei.

MKA-123 Az Alkotmánybíróság szolgálati gépkocsijai.

MMM-001 – MMM-100 A 3M magyarországi forgalmazójának járművei (1-100-ig).

MPK-123 - Magyar Pénzügyi Közvetítő ZRT.

MSZ-123 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat járművei.

MTV-123 A Magyar Televízió Rt. rendszámai.

OCE-001 Az Oce Hungária Kft. rendszámai

PAE-123 A Paksi Atomerőmű járművei

PCA-123 A Peter Cerny Alapítvány járművei

PEP-123 A Pepsi Magyarország járművei

PRTKL-1 A Külügyminisztérium protokolláris feladatokra használt járművei

PTE-123 A Pécsi Tudományegyetem járművei

REN-123 A Renault Hungária járművei

RGD-123 A Regeda Informatika járművei

SAP-123 A SAP Hungary Kft. rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).

SCH-123 A SCHACHERMAYER KFT rendszámai

SKF-123 Az SKF Sved Golyóscsapágy Zrt. rendszámai

SNET-01 - SNET-??? A Sciennet járművei

SOS-501 – SOS-520 A SOS Hungary Mentőszolgálat járművei TCS-101 - TCS 200 A Top Cop Security Zrt Szolgálati járművei

TOI-123 A TOI-TOI mobil-WC cég járművei

UFS-123 Az UFS (United Financial Services Group) pénzügyi cég szolgálati autói.

VID-123 A VT-Transman Kft. (Videoton Holding Rt. a tulajdonos) autóbuszainak a rendszámtartománya.

VWO-123 Magyarországi Volkswagen márkakereskedők által megrendelt rendszámok (reklámcélokat szolgálnak).

WOLF-12 A Wolf Klíma gépjárművei.

BNET-xx és BRNT-xx Brokernet csoport

BBRO-xx Bankbroker (Brokernet csoport)

PALL-xx Palladium (Brokernet csoport)

PANDA-1 A WWF Magyarország autója